|
Az idős macska
Magyarországon a 10 éves macska
idősnek számít, pedig valójában legfeljebb középkorú. Nálunk is elérhető cél,
hogy a macskánk 20 évet vagy többet éljen, de ehhez elengedhetetlen a tulajdonos
közreműködése. Megfelelően kell az idős macskát táplálni, legalább évente
ellenőriztetni kell állatorvossal és a két vizsgálat között is figyelni kell,
hogy megjelennek-e az idős állatok körében gyakori problémák tünetei. Az öregedés
ugyanis természetes folyamat, ami sok
kellemetlen változással is járhat. Ezek közül nem egy megelőzhető, lelassítható, de
legalábbis mérsékelhető, ha ismerjük és előre felkészülünk rá. Az alábbiakban
ezért azt szeretnénk bemutatni, hogy miként lassíthatjuk le az öregedés káros
folyamatait, előzhetjük meg a vele járó problémák egy részét és kezelhetjük
eredményesebben az elkerülhetetlen bajokat.
A macska életkora
A macskák természetszerűleg más tempóban
öregszenek, mint az emberek. Az első életévben csaknem teljesen felnőtté válnak,
majd lassúbb, de egyenletes tempóban korosodnak. Ennek során minden macska év
mintegy 5 emberi évnek felel meg, így a macska és az ember életkora
összehasonlítható:
|
A macska életkora
években |
Az emberi életkor években |
|
1 |
16 |
|
2 |
21 |
|
3
|
25 |
|
4
|
29 |
|
5 |
33 |
|
6 |
37 |
|
7
|
41 |
|
8 |
45 |
|
9 |
49 |
|
10 |
53 |
|
11 |
57 |
|
12 |
61 |
|
13 |
65 |
|
14 |
69 |
|
15 |
73 |
|
16 |
77 |
|
17 |
81 |
|
18 |
85 |
|
19 |
89 |
|
20 |
94 |
A fenti táblázat alapján látható, hogy
csak a 10 évnél idősebb macskákat tekinthetjük idősnek.
Változások az idősödő macskákban
A fiatal, a felnőtt és az idős macskáknak
eltérő
a tápanyag-igénye. Nem szükséges új recepttúrákat tanulni, ma már minden
korosztálynak elérhetőek olyan
kész tápok, amelyek a legjobban megfelelnek az
igényeinek. Általában 7 éves korban váltson fokozatosan át egy „senior”
tápra és a továbbiakban csak ilyet szabad etetni.
A macska olyan állatfaj, amelyik
nagyon érzékeny az eledelére, így a táplálás kulcsszerepet játszik az egészség
fenntartásában és a várható élettartam hosszában is. Sajnos sokan a reklámok
sugallatára a legkényelmesebb megoldást választják és a szupermarketekben
szerzik be a cica eleségét. Ők gyakran többet költenek és rosszabb minőséget
etetnek, mint a tudatosan a legjobbat kereső macskatartók. Ráadásul a
szupermarketek nem kínálnak minden korosztálynak és minden életformának
megfelelő tápokat, hanem a könnyen forgalmazható dömping-termékeiket igyekeznek
mindenkire rásózni. Az idős korú macskák számára egyáltalán nem forgalmaznak
tápokat, pedig számukra a felnőtteknek gyártott eledelek kimondottan károsak.
Sok idős macska lusta tisztálkodni. A szőrzetük
ezért gyakran tincsesedni kezd. Ez gyakori, heti 1-3 alkalommal elvégzett alapos
átkeféléssel megelőzhető. Ezzel eltávolítja azokat az elpusztult szőrszálakat és
kibontja a kialakuló szőrcsomókat. További előnye, hogy javítja a bőr
vérellátását, ezáltal nem csak tisztább, de egészségesebb is lesz a macska
szőre. Ennek ellenére előfordulhat, hogy a hosszúszőrű fajtákon tincsek
keletkeznek, különösen a hónaljban és a farok alatt, amelyeket ki kell vágni.
Ezt óvatosan, fájdalommentesen végezze, a tincsek erős meghúzása nélkül és
nagyon ügyelve arra, hogy ne vágja meg a macska bőrét. Ha mégis sérülést okoz,
azonnal forduljon állatorvoshoz, különben a seb elfertőződhet.
Az idős macskák gyakran felhagynak a rendszeres
körömélesítéssel is. Ennek következtében megvastagszik a körmük, mert nem
hámlanak le róla az elhalt külső rétegek. Ez betegség jele is lehet. A
megvastagodott köröm még kevésbé kopik, ezért hosszúra nő és befelé fordulva
bele is nőhet a talppárna „húsába”, ami nagyon fájdalmas, sántasággal és
vérzéssel jár. Hogy ezt megelőzhesse, havonta ellenőrizze a macska körmeit és ha
szükséges, vágja rövidebbre azokat.
Az idős macskák gyakori betegségei
A teljes vakság ritka, de a látásromlás gyakori
velejárója az idősödésnek, ami különösen félhomályban okoz nehézséget. A
szivárványhártya (a szem színes része, ami a fekete színű pupillát övezi)
gyakran márványozottá válik 15 éves kor körül. Ennek azonban nincsen
egészségügyi jelentősége.
A fülekkel két gyakori probléma jelentkezhet.
Halláskárosodás és teljes süketség alakul ki sok macskánál 16 éves kor felett.
Ennél gyakrabban észlelünk fokozott fülzsírképződést. Ez sok idős macska sajátja
és ajánlatos rendszeresen eltávolítani. Erre a célra macskának gyártott,
speciális fülzsíroldó készítmények kaphatóak, amelyeket általában havonta kell
alkalmazni.
Fogkőképződés minden életkorban előfordul, de
idős macskákon gyakoribb. A fogakra lerakódott kő irritálja a fogínyt, elnyomja
azt a foggyökértől és elősegíti a baktériumok szaporodását és bejutását a
szövetek közé, ami a fogmeder megbetegedéséhez vezet. A baktériumok azonban nem
csak a szájban okoznak gondot, de a bővérű ínyben könnyen bejutnak a véráramba,
amivel más szervekbe is eljutnak, leggyakrabban a vesékbe. A fogkőképződés
időben felismerve jól kezelhető tisztítással és a következményei is
mérsékelhetőek a megbetegedett fogak eltávolításával és megfelelő antibiotikum
kezeléssel.
Fognyak elváltozások, vagyis a fogíny
magasságában keletkező mély árkok gyakran a fogínnyel fedett részen kezdődnek,
aztán az íny elkezd növekedni a beteg fogak körül. A macska elváltozott fogai és
ínye nagyon érzékeny, ami akadályozhatja a táplálékfelvételt. Sok bonyolult
eljárást dolgoztak ki ennek a kezelésére, de az egyetlen a gyakorlatban is
bevált megoldás az elváltozott fogak eltávolítása. Ha ezeket az elváltozásokat
betömik, akkor is tovább halad a folyamat és néhány hónap múlva végleg
szükségessé válik a kezelt fogak eltávolítása.
A gerincoszlop és a végtagok izületeinek
gyulladása is kialakulhat. Az ilyen macskák vonakodnak vagy képtelenek felugrani
vagy, lépcsőt mászni. Viszonylag kevés lehetőség áll a rendelkezésünkre az
izületgyulladás hatékony gyógykezelésére és csak egy idejekorán végzett
vizsgálat után lehet eredményes a gyógykezelés.
Az idült veseelégtelenség a veseműködés sok évig
tartó lassú romlásának a következménye. Vesegyulladás, bizonyos méreganyagok és
veleszületett betegségek is hozzájárulhatnak a folyamathoz, de a legfontosabb
tényező a macska öregedése. Az idült vesebetegségben szenvedő macskák több
vizeletet termelnek, mert a szervezetük így próbál megszabadulni a vese csökkenő
szűrőteljesítménye miatt a vérpályában felhalmozódó bomlástermékektől. Emiatt
fokozott szomjúság és vizeletürítés lép fel. A testtömeg lassú csökkenése is
gyakori lelet és a betegség előrehaladtával csökken az állat étvágya is. Az
idült veseelégtelenség csak laboratóriumi tesztekkel (vizelet- és
vérvizsgálattal) diagnosztizálható. Ha a betegséget időben, a veseműködés teljes
összeomlása előtt diagnosztizáljuk, akkor többnyire még kezelhető. A folyamat
megfelelő gyógykezeléssel lassítható, a veseműködés támogatható, aminek
következtében a macska akár hosszú évekig is jobban érezheti magát, annak
ellenére, hogy a károsodott vese nem állítható vissza az eredeti állapotába.
A hipertireózis a pajzsmirigy működési zavara.
Ez a mirigy irányítja a szervezet anyagcseréjét. Megnagyobbodása és fokozott
hormontermelése esetén felgyorsulnak az anyagcsere a folyamatok, vagyis a
metabolizmus. Általában az első észlelhető tünet a testtömeg csökkenése, amit
növekvő étvágy kísér. Ahogy a folyamat halad, hetek, illetve hónapok alatt nő a
szomjúság és a vizeletürítés, de a tünetek között a hányás, a hasmenés, a hiperaktivitás, az agresszió és az alváshiány is előfordulhat. A betegség
fennállása a vázolt tünetek, a fizikális vizsgálati lelet és a vérvizsgálatok
eredménye alapján igazolható. Bár a betegség hátterében daganat áll, szerencsére
ez az esetek alig 2 %-a rosszindulatú (rákos), így a hipertireózis többnyire jól
kezelhető, sőt, gyógyítható megbetegedés.
A cukorbetegség (tudományos néven diabetesz
mellitusz) általában annak következtében alakul ki, hogy a hasnyálmirigy
képtelenné válik a megfelelő inzulintermelésre. Az inzulin az egyetlen olyan
hormon, ami a vércukor mennyiségét csökkenti, mert annak bejutását segíti elő a
sejtekbe. Hiányában oly mértékig nő a vércukorszint, hogy a cukor a vizeletben
is megjelenik, ahova többlet vizet visz magával, miközben a szervezet sejtjei
éheznek. Ennek bővizelés, fokozott szomjúság és vízfogyasztás, valamint fokozott
étvágy ellenére a testtömeg csökkenése lesz a következménye. Ezek a tünetek
minden cukorbeteg macskánál jelen vannak, de néha nem vesszük észre őket.
Könnyebben rejtve maradnak, ha a macska kijár a lakásból, ha sok macskát tartunk
együtt vagy a hosszú szőrű fajták esetében, mert nem tudjuk az étvágyat, a
vízfelvételt és a vizeletürítést ellenőrizni, illetve nehezebben vesszük észre,
ha a hosszú szőrű macska fogyásnak indul. Ha azt gyanítjuk, hogy ezek a tünetek
fennállnak, akkor állatorvosi vizsgálatra van szükség. A vér és a vizelet
cukortartalma laboratóriumi vizsgálattal állapítható meg. A vérvizsgálat
eredménye akkor értékelhető, ha a vérvétel előtt az utolsó 6 órában nem evett a
macska. A cukorbetegség, ha időben kiderül, általában kezelhető.
A magas vérnyomás idős korban meglehetősen
gyakori. Többnyire másodlagosan jelentkezik, idült veseelégtelenséghez vagy hipertireózishoz társulva, de olykor – akár az embereknél - a macskáknál is
kialakulhat elsődleges, vagyis minden kimutatható ok nélküli magas vérnyomás.
Magas vérnyomásra kell gyanakodni, ha a macska a már említett
háttér-megbetegedésekben szenved vagy ha az idős állat hirtelen és látszólag
minden ok nélkül megvakul. Ez a betegség speciális vérnyomásmérővel
ellenőrizhető és általában eredményesen kezelhető.
A daganatos megbetegedések is gyakoriak az idős
macskákban. Ezeknek sok formája van és olyan sok helyen támadhatnak a
szervezetben, hogy szinte lehetetlen felsorolni a velük járó tüneteket.
Leggyakrabban a testtömeg csökkenése, duzzanatok, vérszegénység, elesettség,
étvágytalanság, hányás, hasmenés, nehézlégzés vagy köhögés lép fel, pontosabban
e tünetek közül egy vagy több. A sikeres kezelés esélye is a daganat típusának
és támadási helyének megfelelően változik.
Dr. Csikós Károly állatorvos
Mancsok
Állatorvosi Rendelő
© MANCSOK. Az oldal
tartalma felhasználható a forrás
(MANCSOK,
http://mancsok.hu) megjelölésével . Köszönjük!
|
|